Anonim

A processzorok valószínűleg a leginkább érdekes hardverdarabok a számítógépén. Gazdag és ügyes története van, egészen 1971-ig nyúlik vissza, az első kereskedelemben kapható mikroprocesszorral, az Intel 4004-rel. Amint el tudod képzelni, és nem kétséges, hogy látta magát, azóta a technológia ugrásszerűen javult.

Megmutatjuk a processzor történetét, kezdve az Intel 8086-tal. A processzor volt az IBM, amelyet az első számítógéphez választott, és ezentúl csak tiszta előzményei vannak.

A szerkesztő megjegyzése: Ezt a cikket eredetileg 2001-ben tették közzé, de 2016 decemberétől frissítettük, hogy azóta új fejlesztéseket tartalmazzon a területen.

Intel 8086

A CPU-k számos változáson mentek keresztül az elmúlt néhány évben, mióta az Intel megjelente az első. Az IBM az Intel 8088 processzort választotta az első számítógép agyához. Az IBM ez a döntése tette az Intelnek a CPU-piac érzékelt vezetőjévé. Az Intel továbbra is a mikroprocesszor-fejlesztés észlelhető vezetője. Míg az újabb jelentkezők kifejlesztették saját technológiájukat saját processzoraikhoz, az Intel továbbra is több, mint új technológia életképes forrása ezen a piacon, miközben az egyre növekvı AMD botlik a fejükön.

Az Intel processzorának első négy generációja a "8" -ot vette sorozatnévnek, ezért a műszaki típusok arra a chipcsaládra utalnak, mint a 8088, 8086 és 80186. Ez igaz a 80486-ra, vagy egyszerűen A 486. A következő chipek tekinthetők a számítógépes világ dinoszauruszainak. Az ezeken a processzorokon alapuló PC-k általában olyanok, amelyek a garázsban vagy a raktárban körülveszik a port. Ezeknek már nincs sok hasznuk, de nekünk, geeknek, nem tetszik nekik dobni őket, mert még mindig dolgoznak. Tudod ki vagy.

  • Intel 8086 (1978)
    Ezt a chipet átugortuk az eredeti PC-n, de néhány későbbi számítógépen használtunk, amelyek nem voltak sokkal nagyobbak. Valódi 16 bites processzor volt, és kártyáival 16 vezetékes adatkapcsolaton keresztül beszélt. A chip 29 000 tranzisztort és 20 címsort tartalmazott, amelyek képesek voltak akár 1 MB RAM-mal való beszélgetésre. Érdekes az, hogy az akkori tervezők soha nem gyanították , hogy senkinek valaha is szüksége lenne 1 MB-nál több RAM-ra. A chip 5, 6, 8 és 10 MHz-es verzióban volt elérhető.
  • Intel 8088 (1979)
    A 8088 minden gyakorlati szempontból megegyezik a 8086-tal. Az egyetlen különbség az, hogy a címsorokat másképp kezeli, mint a 8086-at. Ezt a chipet választották az első IBM PC-hez, és a 8086-hoz hasonlóan képes dolgozni a 8087 matematikai koprocesszor-chiptel.
  • NEC V20 és V30 (1981)
    A 8088 és 8086 klónjai állítólag körülbelül 30% -kal gyorsabbak, mint az Intelé.
  • Intel 80186 (1980)
    A 186 volt népszerű chip. Számos verziót fejlesztettek ki története során. A vásárlók választhattak a CHMOS vagy a HMOS, 8-bites vagy 16-bites verziók közül, attól függően, mire van szükségük. Egy CHMOS chip képes az óra sebesség kétszeresére és a HMOS chip teljesítményének egynegyedével futni. 1990-ben az Intel megjelent az Enhanced 186 családdal. Mindannyian közös közös kialakításúak voltak. 1 mikronos magfelépítésűek voltak és kb. 25 MHz frekvencián futtak 3 voltos feszültséggel. A 80186 magas szintű integrációt tartalmazott, a rendszervezérlővel, megszakító vezérlővel, DMA vezérlővel és az időmérő áramkörrel közvetlenül a CPU-n. Ennek ellenére a 186 soha nem találta magát személyi számítógépben.
  • Intel 80286 (1982)
    16 bites, 134 000 tranzisztoros processzor, amely akár 16 MB RAM-ot képes kezelni. A megnövekedett fizikai memória-támogatás mellett ez a chip képes működni a virtuális memóriával is, így nagymértékben lehetővé téve a kibővíthetőséget. A 286 volt az első „igazi” processzor. Bemutatta a védett mód fogalmát. Ez a többfeladatosság képessége, különféle programok külön futtatása mellett, ugyanakkor. Ezt a képességet a DOS nem használta ki, de a jövőbeli operációs rendszerek, mint például a Windows, játszhatnak ezzel az új funkcióval. Ennek a képességnek a hátránya azonban az volt, hogy bár valódi módból védett üzemmódba válthat (a valódi módot arra szánták, hogy visszafelé kompatibilis legyen a 8088-as évekkel), meleg újraindítás nélkül nem válthatott vissza valódi módra. Ezt a chipet az IBM fejlett technológiájú PC / AT-jében használták, és sok IBM-kompatibilis termékben is használták. 8, 10 és 12, 5 MHz frekvencián futott, de a chip későbbi kiadásai akár 20 MHz-ig is frekvenciát jelentettek. Noha ezeket a forgácsot manapság papírsúlynak tekintik, addigra meglehetősen forradalmian új volt.
  • Intel 386 (1985 - 1990)
    A 386 az Intel technológiájának jelentős növekedését jelentette. A 386 32 bites processzor volt, ami azt jelenti, hogy az adatátviteli sebesség kétszer kétszerese volt a 286-os adatátvitelének. 275 000 tranzisztorral együtt a 80386DX processzor 16, 20, 25 és 33 MHz-es verzióban érkezett. A 32 bites cím busz lehetővé tette, hogy a chip teljes 4 GB RAM-mal és megdöbbentő 64 TB virtuális memóriával működjön. Ezenkívül a 386 volt az első chip, amely utasítást használt a csővezetékben, amely lehetővé teszi a processzor számára, hogy az előző befejezése előtt megkezdje a következő utasítás kidolgozását. Míg a chip valós és védett módban is működhet (mint például a 286), virtuális valós módban is futhat, lehetővé téve egyszerre több újratöltési módú munkamenet futtatását. Ehhez azonban egy többfeladatos operációs rendszerre, például a Windowsra volt szükség. 1988-ban az Intel kiadta a 386SX-et, amely alapvetően alacsony zsírtartalmú verziója volt a 386-nak. A 32-bites helyett a 16-bites adat buszt használta, és lassabb volt, de így kevesebb energiát fogyasztott, és így lehetővé tette az Intel-t. reklámozza a chipet asztali számítógépekre és akár hordozható eszközökre. 1990-ben az Intel kiadta a 80386SL-t, amely alapvetően a 386SX processzor 855, 00-os tranzisztoros verziója volt, ISA kompatibilitással és energiagazdálkodási áramkörrel.
    386 zsetont úgy alakítottak ki, hogy felhasználóbarát legyen. A család minden chipek pin-for-pin kompatibilisek voltak, és binárisan kompatibilisek voltak a korábbi 186 chipekkel, ami azt jelenti, hogy a felhasználóknak nem kellett új szoftvert beszerezniük ahhoz, hogy használni tudják. A 386 emellett energiatakarékos funkciókat is kínál, például alacsony feszültségigényt és rendszerkezelési módot (SMM), amelyek különféle alkatrészeket kapcsolhatnak le az energiatakarékosság érdekében. Összességében ez a chip nagy lépés volt a chip fejlesztésében. Meghatározta azt a szabványt, amelyet sok későbbi zseton követ. Egy egyszerű dizájnt ajánlott fel, amelyet a fejlesztők könnyen megtervezhetnek.

Intel 486 (1989 - 1994)

A 80486DX 1989-ben jelent meg. Ez egy 32 bites processzor volt, amely 1, 2 millió tranzisztort tartalmazott. Ugyanolyan memóriakapacitással rendelkezik, mint a 386 (mindkettő 32 bites volt), de kétszer olyan sebességet kínált, 26, 9 millió utasítás másodpercenként (MIPS) 33 MHz-en. Van azonban néhány javulás itt is, a gyorsaságon túl. A 486 volt az első, amelyben egy integrált lebegőpontos egység (FPU) lépett fel, amely a normál különálló matematikai társprocesszor helyébe lépett (a 486-nak azonban nem minden íze volt ilyen). Tartalmazott egy integrált 8 KB méretű gyorsítótárat is. Ez növeli a sebességet azáltal, hogy az utasításcsövezés segítségével megjósolja a következő utasításokat, majd tárolja őket a gyorsítótárban. Ezután, amikor a processzornak szüksége van ezekre az adatokra, kihúzza azokat a gyorsítótárból, ahelyett, hogy a külső memória eléréséhez szükséges fölött használja. Ezenkívül a 486 5 és 3 voltos változatban érkezett, lehetővé téve az asztali és laptopok rugalmasságát.

A 486 chip volt az Intel első olyan processzora, amelyet frissítésre terveztek. A korábbi processzorokat nem így tervezték, tehát amikor a processzor elavulttá vált, az egész alaplapot ki kellett cserélni. A 486-os modellnél ugyanaz a CPU-aljzat a 486 több különféle ízét képes elférni. A kezdeti 486-os kínálatot úgy tervezték, hogy frissíteni lehessen a „OverDrive” technológiával. Ez azt jelenti, hogy behelyezhet egy chipet egy gyorsabb belső órával a meglévő rendszerbe. Nem minden 486 rendszer képes használni a OverDrive alkalmazást, mivel ehhez egyfajta alaplap szükséges.

A 486 család első tagja az i486DX volt, de 1991-ben kiadták a 486SX és 486DX / 50. Mindkét chip alapvetően ugyanaz volt, kivéve, hogy a 486SX verzióban a matematikai társprocesszor le van tiltva (igen, ott volt, csak kikapcsolt). A 486SX természetesen lassabb volt, mint a DX unokatestvére, ám az ebből adódó csökkentett költség és teljesítmény garantálta a gyorsabb értékesítést és a laptop piacra való bejutást. A 486DX / 50 egyszerűen az eredeti 486 50 MHz-es verziója volt. A DX nem tudta támogatni a jövőbeli OverDrives eszközöket, míg az SX processzor képes volt rá.

1992-ben az Intel kiadta a 486-os következő hullámát, amely OverDrive technológiát használt. Az első modellek az i486DX2 / 50 és az i486DX2 / 66 voltak. A nevekben szereplő extra „2” azt jelzi, hogy a processzor normál órajel-sebessége hatékonyan megduplázódik a OverDrive használatával, tehát a 486DX2 / 50 egy 25MHz-es chip, amely 50MHz-re duplázódik. A lassabb alapsebesség lehetővé tette a chip számára, hogy működjön a meglévő alaplap tervekkel, de lehetővé tette a chip számára, hogy belsőleg megnövekedett sebességgel működjön, ezáltal növelve a teljesítményt.

Szintén 1992-ben az Intel kiadta a 486SL-t. Gyakorlatilag azonos volt a vintage 486 processzorokkal, de 1, 4 millió tranzisztort tartalmazott. Az extra bemeneteket a belső energiagazdálkodási áramkör használja, optimalizálva a mobil használatra. Innentől kezdve az Intel kiadott különféle 486 ízeket, keverve az SL-ket az SX-ekkel és a DX-ekkel, különféle órasebességekkel. 1994-re kibővítették a 486 család folyamatos fejlesztését a DX4 Overdrive processzorokkal. Noha azt gondolnád, hogy ezek 4x-es négyszeres meghajtók voltak, valójában 3X-hármasok voltak, lehetővé téve egy 33 MHz-es processzor belső működését 100 MHz-en.

Kattintson ide: Következő oldal

A processzor részletes története